Jazz&Karos

Jazz&Karos 2020. október 2-3. (péntek, szombat)

Idén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Zalakaroson a Jazz & Karos rendezvény, melyen minden alkalommal hazai jazz előadók lépnek fel, hogy szórakoztassák a vendégeket.

Nem csak a jazz, hanem a műfaj egyéb alműfajai és leszármazott stílusai helyet kaptak. A programelemek között szerepel a klasszikus jazz mellett, a funky, blues, reggae és a műfajhoz szorosan kapcsolódóan táncos produkciók is.

A rendezvény helyszíne: Zalakaros, Gyógyfürdő tér

péntek péntek
A színpadon 15 órától 23 óráig a szünetekben zenél
a Suri Imre a Jazzy rádió műsorvezetője.
16:00

Eraklin táncklub bemutatója

Azok az 1920-as évek!

16:30

Budapest Bossanova Quartet koncertje

A zenekar – nevéhez hűen – elsősorban bossa novát játszik, célja az 1950-es évek végén Brazíliából elindult, s „világzeneként” Európa nyugatibb felén rendkívül népszerűvé vált zenei stílus autentikus bemutatása, hazai népszerűsítése. A repertoáron szereplő bossa novák és szambák eredeti hangvétellel, portugálul szólalnak meg.

18:30

Sárik Péter trió. Vendég előadó művész: Berki Tamás

A formáció az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai slágereiből válogat és dolgozza át azokat saját szájíze szerint. A Trióhoz most Berki Tamás csatlakozik.

20:30

HOT JAZZ BAND

A Hot Jazz Band-et már nem kell bemutatni a közönségnek. A 2020-ban harmincötéves fennállását ünneplő zenekar leginkább a korai jazz és a két világháború közötti magyar könnyűzenei termés Karády, Kabos, Jávor, Latabár filmek zenéinek korhű megszólaltatóiként ismer és szeret a hazai hallgatóság.

szombat szombat
A színpadon 14 órától 23 óráig a szünetekben a Mézing Zenekar,
akik a Madách Színház színészeiből összeállt formáció.
15:00

Kokopelli Jazz Matiné – gyermekkoncert

nteraktív, játékos koncert, a gyerekekkel közös éneklés, zenélés, és improvizáció; mindez a jazz hangzásvilágából merítve. Igényes és tartalmas kikapcsolódás, mondanivalójában, pedagógiailag és zeneileg egyaránt. A gyerekek a koncert alatt folyamatos interakciókkal, mozgásos feladatokkal, ritmusjátékokkal, szerepjátékokkal és különféle kreatív feladatokkal vesznek részt az aktív folyamatban. Az előadás része néhány rövid hangszerbemutató is, a koncert után pedig „hangszersimogató" az érdeklődő gyerekeknek.

17:30

Harcsa Veronika koncert

magyar énekes, dalszerző. Számos műfajban alkotó, a nemzetközi színtéren is aktív előadó. Harcsa Veronika folyamatosan turnézik, eddig huszonöt ország fesztiváljain és klubjaiban lépett fel. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Erik Truffaz, Enrico Pieranunzi, Kris Defoort vagy Nicola Conte, valamint több ízben fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és a Concerto Budapesttel.

19:00

VANAVAN Zenekar - Soma Mamagésa

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak. A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, a pop, néhol az etno és a rock stílusjegyeit is hallhatjuk, de alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad.

21:00

Kanizsa Big Band

A Kanizsa Big Band 2005 januárjában alakult a nagykanizsai Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárainak kezdeményezésére. Céljaink közt szerepelt, hogy megismertessük és megszerettessük növendékeinkkel a Big Band muzsikát, továbbá a Nagykanizsán már több évtizedes múltra tekintő jazz életet frissítsük. A zenekar soraiban az iskola tanárai mellett, jelenlegi és egykori zeneiskolai tanulók szerepelnek. A zenekar vendége: Vintage Dolls

A rendezvény ingyenesen látogatható!

A rendezvény ideje alatt a Gyógyfürdő téren borházak, kézművesek és street food ételesek kínálata várja a vendégeket!

Támogató:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Isteni Irgalmasság templom
← Előző Isteni Irgalmasság templom