Dóka Éva pincészete

Robival ’96-ban ismerkedtünk meg, miután szíve hazahúzta őt Zalába és addigra erősen megfertőzte a szőlő és a bor szeretete. A múltam nekem is hasonlóan alakult, családunk nem egy hegyet hanem többet is művelt, így nem volt a szívem csücske ez a tevékenység, de aztán Robi annál inkább az lett, így beadtam a derekam a közös szőlővásárlásra.

Az én kis utam tett közben kitérőket (ami elsősorban a gyereknevelést jelentette), miközben elképzeléseink és mentalitásunk különbözősége több ízben is próbára tette a vállalkozást. Az én Robim mindig olyan határozott, mindig tudja mit akar, merre van arccal előre. Én egészen más vagyok. Mindig egy kicsit a föld fölött járok, nem tudok rögtön döntéseket hozni. Szeretem a szép, tiszta dolgokat, de ehhez biza nekem idő kell. Mondhatnám megfontolt vagyok, de nem, egyszerűen csak idő kell. Sok mindent sorolhatnék még ide, de a lényeg: egészen mások vagyunk. Azóta eltelt több mint 20 év, és bár továbbra is megmaradtunk különböző egyéniségeknek, néha tűz és víz vagyunk, de az apukámtól örökölt pozitív gondolkodás, hogy mindent meg lehet oldani, hogy mindenben van valami jó, segít a közös célok elérésében. Szerintem sikerülni fog nekünk kettőnknek, hiszen megyünk, haladunk előre.

Gyermekként mindenre gondoltam volna, csak arra nem, hogy valaha szőlővel és borral foglalkozom! Ez köszönhető volt annak, hogy szüleim a kis családi birtokon rendszeresen igénybe vették „önzetlen” segítségemet, miközben az utcában fociztak a fiúk…

De itthonról elkerülve a kezdeti korlátlan szabadság érzését egyre inkább felváltotta a zalai tájakra való visszavágyódás és számomra is meglepő módon erősödött a szőlő- és bor iránti érdeklődésem. Na persze az is igaz, hogy akkor már tudtam, miért dolgozunk: a borfejtés közben „véletlenül” lenyelt korty íze azóta is a számban van. Az első saját borom elkészítése óta pedig leghőbb vágyam egyre jobb és jobb borok megalkotása, törekvés a tökéletesség felé.